Na. Végre
megint itt vagyok. :DD
Elég gyorsan
kész lett ez a rész. Bár úgy gondoltam, várom megint egy hetet és csak hétvégén
rakom ki, de egyik, kedves barátnőm unszolására mégiscsak kiraktam.
Ja, igen.
Ildi. Iszonyatosan köszönöm, hogy támogatsz az írásba, mikor másnak nem is
nagyon tetszik/vagy csak nem ír komit egy-egy fejezethez. Örülök, hogy
megismertelek.:) ♥
Térjünk is vissza, inkább a részről beszélek. Hát..
szerintem nem nagy valami lett ez a rész, de ígérem megpróbálom kihozni
magamból a legtöbbet. :DD
Szeretném, ha nem csak egy komi érkezne… Szóval azt mondom: 2 komment után jön a következő rész. Nem akarok ilyeneket megint kikötni és
remélhetőleg ez is csak egy kivételes alkalom, de a több komment jobban
inspirál a következő rész hamarabbi megírásához. Szóval 2 vagy több jó hosszú komi,
oksi?*.* :D
Most pedig befejezem a dumát.(:
Kellemes Olvasást. ♥
- Menjünk vissza, nézzük meg a
képeket, aztán majd még beszélünk. – kacsintott rám, majd kézen ragadott. Így
mentünk vissza a többiekhez.
A fotózás
után úgy döntött anya, hogy meghívja hozzánk Carint. Ő úgy gondolta, hogy majd
ők kettesben szépen elcseverésznek, de én meg úgy, hogy én fogok vele kettesben
beszélgetni. Remélem Carin is felém fog hajazni…
- Hmm..
tetszik a ház – szállt ki mosolyogva a kocsiból. – Jó fekvésű és ez a
szimmetriát hanyagoló stílus is bejön.
- Most jársz
először nálunk – mosolygott anya is.
- Hát igen..
telefonon többet beszélünk, mint élőben – nevetett fel.
Carint máris
szeretem. A hazafele úton rengeteget nevettünk, nagyon kedves csaj.
A házba érve
megmutogattuk Carinnak a ház minden szegletét. Az én szobámtól teljesen el volt
ájulva, amire egyszerűen vágtam egy büszke mosolyt. Szinte könyörgött, hogy
táncoljak neki valamit.
- Az Be
Alright-ra nem tudsz?
- Hát.. ömm…
- vágtam hülye fejet.
- Nekem az a
kedvencem – mosolygott.
- Hát.. ha a
kedvenced, akkor majd megpróbálom egyszer.
- Tényleg? –
csillantak fel szemei.
- Majd
meglátjuk – nevettem fel. – Mit szólnál ehhez? – gondoltam ki egy kedvenc
lépéseimet.
Kikerestem a dal címét laptopomon, ellazultam, s belekezdtem a talán egyik legszebb táncba, amit tudok.
- Passenger?
– kérdezte Carin meghatódva az első pár lépés után.
- Let her
go. – mosolyodtam el, majd elmerültem a dalban és csak táncoltam.
Örültem,
hogy végigtudtam táncolni.
- Hány éve
táncolsz? Őstehetség vagy – pislogott nagyokat a hitetlenségtől.
- Csak 7 éve
és sajnos attól még messze állok – mosolyogtam.
- Melyik
műfajokban tudsz a legjobban mozogni?
- Majdnem
mindegyikben – kacsintottam rá.
- Képzeld
el, Justin tud…
- Carin –
vágtam közbe kelletlenül.
- Bocsi –
nézett rám sajnálkozva.
- Tényleg
ekkora csodagyerek, vagy mindaz, amit elmondtál és a média mond, kicsit túlozva
van? – kérdeztem kedvesen, nehogy sértésnek vegye.
-
Csodagyerek – mosolygott.
- Hát jó… -
sóhajtottam fel, majd térdemre támaszkodva felálltam.
- Figyelj,
Justin tényleg a semmiből jött. Egyedül élt az anyukájával. Szegények voltak.
- Tudom és
elhiszem – néztem ki az ablakon.
- Sokan azt
hiszik, hogy újgazdag gyerek volt, ezért utálják. Mert nem tudják, hogy mennyi
mindent tett azért, hogy ott tartson, ahol most. Ezt mind magának köszönheti,
meg persze Scooternek és az anyukájának. De nem a Disneynek.
- Igen, ezt
is tudom – csücsörítettem elgondolkodva. – És te hogy tartozol a csapathoz?
- Scooter a
barátom.
- Mármint..
fiúbarát?
- Igen.
Vagyis.. a vőlegényem – nevetett.
- Oké, oké.
Várj – tartottam magam elé a kezem. – Szóval Scooter menyasszonya vagy és ezt
a rajongók hogyhogy nem tudják? – hajtottam hátra a fejemet.
- Mert nem
akartunk nagy felhajtást.
- Tudod..
sok minden fura dolog történt mostanában. Találkoztam Justin Bieberrel, ami
önmagában is lehidaló. Beszélgettem vele. Aztán msot találkozok a menedzsere
csajával, aki nem legutolsó sorban a családunk barátja. Ráadásul a magántanárom
Selena Gomez tanára is – soroltam, s így összefoglalva triplán rémesnek tűnt,
mint ahogy külön-külön tűntek.
- És ez
miért ekkora baj? Más lány erről csak álmodozik.
- Mert nem
akarok belekerülni semmiféle pletykába senkivel kapcsolatban. Tudom, hogy
mennyi minden terjeng Justinról és, ha bármi közöm adódna hozzá.. nem. Én nem
akarok médiahír lenni.
- Ha modell
leszel, akkor is beszélni fog rólad a média.
- De akkor
úgy beszélnek rólam, mint Olivia Mitchellről. Ha viszont Justinnal kerülök
kapcsolatba, akkor úgy, mint Justin Bieber ismerőse vagy barátja, vagy nem
tudom. A kettő között nem kis különbség van.
- Audrina
tudna mesélni arról, hogy hányszor állították már be ennek, meg annak. Ha
bekerülsz a hírességek közé, előbb-utóbb úgyis ki fognak találni rólad
pletykákat – láttam rajta, hogy kissé felhúzta magát az indokomon.
- Nem tudnám
elképzelni, hogy én az életben most már valaha is megszeressem Justin Biebert.
Lehetetlennek tűnik – vontam vállat mosolyogva.
- Csak
tűnik, de nem az.
- Nem tudom,
Carin – hajtottam le a fejem.
- Bocsi,
csörgök. Mindjárt jövök – erre csak bólintottam.
Miután
kiment a szobámból, a telefonom után nyúltam. Tárcsáztam Ashleyt, mert ő volt a
legelőrébb a névjegyzékben.
- Szia, Liv – szólt bele vidáman. – Hogy sikerült a fotózás? – tért rá egyből, amin
felkuncogtam.
-
Mindenkinek tetszettek a képek. 2 nap múlva kerülnek bele a következő számba,
az októberibe – ekkor tűnt fel, hogy két nap múlva máris október lesz. Jól
elment az idő.
- Tuti
sikered lesz – mondta izgatottan.
- Majd
kiderül… - mosolyodtam el halványan. Valamiért most nem voltam annyira izgatott
efelől. Sokkal inkább törtem a fejem azokon, amit Carin mondott.
- Történt
valami? – persze, rögtön megérezte, ha nem a szokásosan viselkedtem.
- Nem,
semmi – ráztam a fejemet. – Csak.. gondolkodom valamin.
- Meg is
jöttem – toppant be Carin.
- Ashley,
mondd meg Mike-nak, hogy puszilom. Most le kell tennem, szeretlek titeket –
hadartam, majd válasza után leraktam.
- Bocsi, nem
akartam semmibe közbevágni – ült le.
- Semmi –
mosolyogtam rá. – Kivel beszéltél, ha szabad tudnom? - kérdeztem óvatoskodva.
- Persze.
Justinnal.
- Milyen
véletlen – forgattam szemem mosolyogva.
- Nem tudta,
hol maradok ilyen sokáig. Scoonak be kéne segíteni a munkába.
- Scooter? –
tippeltem.
- Aha. Scoo
vagy Scott. Mikor, hogy – vont vállat.
- Akkor
menned kell? – húztam a számat.
- Attól
tartok – mosolygott ő is szomorúan. – Megadod a telefonszámod? Beszélhetünk
majd, ha van kedved.
- Persze -
vidultam fel. Elővette a telefonját, én pedig bediktáltam neki. – Majd
felhívlak és elmented. Ha nem gond. Csak most sietni…
- Persze,
persze – bólogattam.
- Lesz jó
pár óra, mire Miamiba érek… - nyafogott.
Lekísértem a
nappaliba. Mindannyian egy-egy öleléssel búcsúztunk el tőle, amit ő készségesen
viszonzott. Tényleg nagyon megkedveltem.
- Akkor majd
hívlak, Olivia – mosolygott rám. – Köszönöm szépen, hogy meghívtatok és
bocsáss meg, Rose, hogy csak annyi időnk volt beszélgetni, amennyit hazafele
töltöttünk a kocsiban. – nézett anyára sajnálkozóan.
- Semmi
gond, marad a telefon – nevetett fel anya.
- Remélem
mostantól többször fogunk személyesen találkozni.
- Az jó
lenne.
- Na, hát
akkor.. sziasztok – mosolygott még egyszer mindenkire. – Üdvözlöm Nate-et is.
- Átadjuk –
mondta anya.
Majd Carin
eltűnt.
3 nappal később
1 csörgés..
2 csörgés.. 3 csör.. felvették.
-
Befutottál, ugye? – sikították a srácok.
- Az igazság
az, hogy… - vártam, hogy fokozzam a hangulatot. – BE!!! – ordítottam végül és
őrült módjára, vigyorogva, ugrálásba kezdtem.
- Oh, yeahh – sikítgattak és ahogy kivettem a zajokból, ők is a nagy nevetés közepette
voltak. – És most mi jön?
- Elsőként
elmegyek New Yorkba – a vigyorom megszüntethetetlenül ékeskedett az arcomon. –
És tudjátok mi a legborzasztóbb? Hogy holnap indulok – szinte remegtem az
izgatottságtól.
- Te jó ég!
– ámuldoztak egyszerre. – De.. várj – folytatta Mike. – Akkor.. most itt
hagysz minket? – kérdezte rémülten.
- Dehogyis.
Lélekben mindig itt leszek veletek – mosolyogtam.
- De.. most
komolyan elmész? És mikor jössz vissza? – ezúttal Ashley aggodalmaskodott.
- Hát.. azt
valójában én sem tudom. Elvileg 3 hétig leszünk New Yorkban, de hogy azután
hazajövök, vagy nem, azt nem tudom.
- Hiányozni
fogsz, Livia – szomorkodott Ash.
- Nyugi,
manapság már nem probléma a távolság – bíztattam őket.
- Ez igaz.
- Átjöttök
segíteni pakolni? – kérdeztem félénken.
- Persze –
vágták rá. – Már ott is vagyunk.
Azzal a
beszélgetés már meg is szakadt.
- Ez a két
bőrönd elég lesz, nem? – jött be anya a legnagyobb és a legkisebb bőrönddel
küszködve.
- Várj,
segítek – siettem mellé. – Igen, elég lesz. Köszi – hálálkodtam. Nagy nehezen,
de sikerült az ágyamra cipelni őket. Kicipzáraztam és előkészítettem a
bepakolásra. – És most jön a neheze – léptem a szekrényem elé, s kinyitottam.
Hogy fogok én ennyi mindenből választani?
Éppen
nagyban gondolkodtam, mikor megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám volt.
- Tessék? –
szóltam bele kedvesen.
- Jó napot!
Chuck Norris vagyok és arról szeretnék magával beszélni, hogy érdemes-e
iPhone-t vásárolni eBay-ről? – dumált bele valami irtó mély hang. Totál
beparáztam, mit akarhat tőlem. Chuck Norris, aha…
- Sajnálom..
de.. én nem… - kerestem a szavakat meglepődöttségemben.
- Szia,
Olivia – nevetett fel egy ismerős hang, de nem tudtam hova rakni, ki lehet ő.
De csak még jobban megijedtem, hogy a nevemet is tudja. – Remélem nem paráztál
be – ez nem bizonyult valami bűnbánónak. – Justin vagyok, egyébként, ha nem
jöttél volna rá – ó, hát persze. Hogy nem ismertem fel a hangját?!
- Justin? -
öntött el egyszerre a düh és a megdöbbentség. – Honnan tudod a számom? –
kérdeztem gyanakvóan.
- Carin
telója. Gondoltam, kicsit megviccellek mindkettőtöket – kuncogott.
- Iszonyat
vicces vagy, komolyan – forgattam meg a szememet.
- Ne már,
Carin – szólt rá „valakire”. – Hagyd!
- Ott van
Carin? Add! – kértem.
- Mit
hallanak füleim! Modellkedünk a Voguenak? – hangjából simán leszűrtem, hogy
vigyorog.
- Biztos, hogy
ez Carin száma? – tereltem a témát.
- Tuti.
Egyébként hogy van az én drága táncos lábú csajszim? – hangja most szemtelen
volt, amitől egyébként elolvadtam volna, de ez a mostani helyzetben nem ment.
- Azt
akarod, hogy még jobban utáljalak? – próbáltam bedobni a megfelelő dumát.
- Adom
Carint – vágta rá. Ezen csak megforgattam szemem. Gyorsan feladta…
- Szia,
Oliv – hallottam meg azt a hangot, amit akartam. – Bocsi, Justin helyett is.
- Szia,
Carin – mosolyogtam. – Ugyan, mindig is tudtam, hogy dili – legyintettem
vigyorogva.
- Mondd
neki, hogy ezt meg sem hallottam – jött a háttérzaj. Ezen akaratlanul is
felnevettem.
-
Kiröhögött, drágám. Úgy látszik, nem jött be a Chuck Norrisos trükköd –
először azt hittem, hozzám beszél, de aztán rájöttem, hogy a „csodagyerek”-hez. – Szóval ez lenne a számom. Mentsd el.
- Persze,
úgy lesz.
- Le is
rakom, mert túlteng a kölyökben az energia. Nagyon nem bír magával – hangja
szakadozott az erőlködéstől. Szerintem Justin piszkálta és megpróbált védekezni
ellene.
- Akkor majd
beszélünk. Szia, Carin.
- Szia,
Livia – köszönt, majd lerakta. Gyorsan elmentettem a számát.
- Te
elhiszed, hogy Justin Bieber felhívott Carin telefonjáról és be akarta adni,
hogy ő Chuck Norris? – fordultam anya felé.
- El. Audri
mesélte, hogy őt is ugratta a Chuckos szöveggel – nevetett fel anya.
- Már kiráz
a hideg ettől a gyerektől – borzongtam meg látszólagosan.
- Vendégeket
hoztam – jött be Audri vigyorogva. Mögötte pedig bejött Ashley és Mike.
- Sziasztok – mosolyogtam rájuk és a szokások puszival, illetve öleléssel köszöntöttük
egymást. – Ashley, ha egy perccel hamarabb jöttök, tudtál volna beszélni
Justinnal.
- Micsoda? –
taglózott le. – Viccelsz?
- Nem.
Képzeld, azzal próbált beetetni, hogy ő Chuck Norris – röhögtem el magam.
- Ó, ne már.
Nem lehet visszahívni? – nézett rám bizakodóan.
- Carin
telójáról hívott, de próbáld meg – nyomtam kezébe a fehér, imádnivaló
iPhone-t.
Kivette a
kezemből és azonnal nyomogatni kezdte.
Azért durva,
hogy gondolok egyet és felhívom Justin Biebert. Vagyis nem őt, hanem valakin
keresztül őt. Én.. egy los angelesi lány…
- Foglalt –
tette le csalódottan a telefont.
- Nyugi,
csak lesz még alkalmunk – mosolyogtam rá. – Na, kezdhetjük a pakolást? –
dörzsöltem össze a tenyerem.
- Már
vagyunk öten. Még jó hogy! – vigyorgott Audri. - Szupi cuccokat válogatunk össze
neked, csajos – elhaladva mellettem egy puszit nyomott arcomra, majd beállt a
szekrényembe.
Ezzel pedig
elkezdtük a csomagolást az útra, amely talán meg fogja változtatni az életem.
Talán csak kicsit, talán teljes mértékben, de mindenképp változni fog. A kérdés
az, hogy mennyit és milyen irányba.
Az összes
bizalmam ebben van. Remélem nem kell csalódnom.
Bőröndömbe
olyan cuccok is kerültek, amik eddig nem voltak a szekrényem tartozékai. Ennek
egyetlen oka volt: Audrina. A pakolás közepén meglepett engem egy jókora
táskával, ami tele volt a legújabb trendet követő ruhákkal. Nagyon hálás
voltam, amiért feltuningolta „táramat”.
Valójában én
még annyira nem fogtam fel az egészet, hogy eddig még abba sem gondoltam bele,
hogy mi lesz majd ott. De most ennek is eljött az ideje.
Még semmit
nem tudok arról, hogy hol fogok megszállni, vagy hova kell mennem, esetleg ki
fog várni a reptéren. A témának ebből a részéből egy kukkot sem tudok. Bár
annyit tuti, hogy Los Angelesből New Yorkba megyek. Viszont azt nem értem, hogy
ilyen hosszú távnál mennyi időt kell utazni. De megkaptam a repülőjegyem(!),
így hát nincs mit tennem, azzal megyek. A rajta lévő feliratot nem egészen
értettem, ugyanis az adatokból nem derül ki, hogy honnan indul a gép.
Amikor ott
leszek, vajon hogy fognak működni a dolgok? Reggel-este fotózás? Vagy laza lesz
az egész? És vajon lesznek még rajtam kívül? Biztosan lesznek és az is tuti,
hogy milliószor profibbak lesznek. Nem is értem, hogy választhattak engem.
Természetesen nagyon örülök neki, viszont az már kevésbé kellemes élmény, hogy
itt kell hagynom a családom.